Sítábor

A huszadik század végén az egész világban látványos fejlődésnek indult a turizmus. Mára az emberek évszaktól függetlenül hódolnak ehhez kapcsolódó szenvedélyeiknek, a téli hónapokban például fél millió magyar ember síel. A kor igényeihez iskolánk is próbál alkalmazkodni, így már harminc éve annak, hogy telente visszatérően megszervezzük oktatással egybekötött sítáborainkat. Tanulóinkon keresztül igazolódni látszik az a tétel, hogy aki egyszer belekóstol ebbe a csodálatos sportágba, az többé nem tud tőle szabadulni. Ennek következtében évről évre izgalommal várjuk a telet, aggódva figyeljük a havazási adatokat: ami azelőtt csak egy hír volt az időjárás jelentés végén, az napjainkban számunkra is fontos információvá vált.

Egy sítábor tevékenységek tekintetében egész mást jelent, mint egy nyári szabadidős tábor. A résztvevőknek kezdetben egy vadonatúj mozgást kell elsajátítaniuk, ami minden figyelmüket és energiájukat leköti. Az ember csak jóval később képes körülnézni, akkor viszont gyakorlatilag ledöbben a látványtól: lenyűgöznek a távolból integető havas hegycsúcsok, miközben felfogjuk, hogy rendkívül egészséges környezetben tartózkodunk, ahol kristálytiszta hegyi levegő vesz körül bennünket.

Sítúráinkkal kezdetben Szlovákia lejtőit céloztuk meg, akadt olyan tél, amikor olyan sok jelentkezőnk volt, hogy három turnust kellett szerveznünk a gyerekeknek. Később Ausztria felé vettük az irányt, ahol a körülmények a mai napig jóval kedvezőbbek, bár az árak eleinte összehasonlíthatatlanul magasabbak is voltak a megszokotthoz képest. Évekig párhuzamosan szerveztük táborainkat: egy szlovákiai kezdő és egy ausztriai haladó síelőknek szánt turnussal. Mivel idő közben az árak összeértek, az kiválasztott osztrák szállás kapacitása pedig megengedi, ezért jelenleg évente egy magas létszámú ausztriai tábort szervezünk, ahová akár 100 főt is utaztathatunk.

2020-as sítáborunkra a koronavírus sajnálatos felbukkanása előtti utolsó pillanatban került sor. Március elején az utóbbi évtized hagyományainak megfelelően ezúttal is az ausztriai Gerlitzen hegységbe indultunk megszokott szálláshelyünkre. Ablakainkból kinézve, az Ossiacher See nevű hegyvidéki tó partján meredező hegyoldalról letekintve valóban csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. 108 főből álló csapatunk ezúttal is felejthetetlen hetet töltött el itt. Kiélveztük a tökéletesen karbantartott sípályák örömeit, és a lejtőket a már bevált módon, kezdő, közép haladó és haladó csoportokban küzdöttük le. A remek hóviszonyok között kezdő síelőink gyorsan elsajátították az újszerű mozgásforma alapjait, tapasztaltabb síelőink pedig a jövőben – a 6 nap minden rutinjával felvértezve – még magabiztosabban vághatnak neki a komolyabb pályák kihívásainak is.

Táborozásunk idején még nem sejtettük, hogy síelésünk nem csak megtöri az iskolai hétköznapok monotonitását, hanem a tanév utolsó közösségi eseménye lesz. Bár alaposan feltöltődtünk napfénnyel és élményekkel, élveztük a magas színvonalú elhelyezést és étkezést, utólag mindezt kissé elhomályosítja az iskolákra kirótt három hónapos karantén időszaka, ami a hazaérkezésünk után várt bennünket. Mára sajnos az is nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy a vírus veszélyei 2021-re is kihatnak, így hosszú idő után a síelés szempontjából ki kell hagynunk ezt az évet, miközben természetesen reménykedünk és bízunk a szebb folytatásban.

Turner László táborvezető