Vándortábor

 

2017     2016     2015     2014     2013     2012     2011     2010     2009 

2008     2007    2006     2005     2004     2003     2002     1993     1992 

 

Az idei nyáron 7-8. évfolyamos diákjainkkal a Bükk hegységben vándortáboroztunk. Több, mint ötven fős csoportunk számára kiváló lehetőségeket tartalmazott az ott eltöltött kilenc nap. Ez a korosztály tapasztalt táborozóként könnyen alkalmazkodott a megpróbáltatásokhoz: keveset nyafogtak, nemcsak elfogadták a szokatlan körülményeket, hanem próbálták rutinosan megoldani a felmerülő problémákat. Romantikus gyalogtúráinkkal bebarangoltuk szinte az egész hegységet, emellett kiváló programlehetőségek közül is válogathattak a részt vevők, miközben számukra észrevétlen módon fejlődött személyiségük és nőtt az önállóságuk.

A bázishelyek kiválasztása egyszerűen ment, hiszen kiválóan ismerjük a környéket. A hegyek meredek emelkedői persze mindig tartogatnak meglepetéseket, miként az időjárást sem lehet előre kiszámítani. Volt részünk mindenben, forróságban, óriási esőben, de izzasztó kaptatókban sem volt hiány. Persze a körülményekkel nem igazán törődik az ember, amikor olyanokkal lehet együtt az ember, akikkel szívesen tölti el az idejét. Örömmel láttuk, hogy a táborozó diákok között is meghonosodni látszik ugyanez a szemlélet. Büszkék voltunk rájuk, amikor ezeket a pozitív tulajdonságokat a kívülállók is felemlegették. A nem mindennapi élményeket tartogató napok programjai között a túrák mellett természetesen megtalálhatók voltak a hagyományos tábori tevékenységek is: a számháború, a tábortűz, a bográcsos főzések és a vetélkedők.

  

A képek megtekintéséhez kattints ide.

5-6. évfolyamos diákjaink a Zempléni-hegységben töltöttek el kilenc napot. Ez a tájegység fekszik a legtávolabbra a lakóhelyünktől, illetve a fővárostól. Talán ez az oka annak, hogy a Zemplén viszonylag kevésbé népszerű a turisták körében: nincs zsúfoltság sehol, szinte romlatlan a környék, sok a felfedeznivaló. Ötven fős csoportunk a táborozás minden pillanatát élvezte. Kedves emberek, remek bázishelyek vártak ránk, az első vándortáborban részt vevő ötödik évfolyamosaink remek ízelítőt kaptak erről a csodálatos szabadidős programból. Figyeltek, tanultak, rengeteget fejlődtek az együtt töltött napokban. Gyalogtúráinkkal bebarangoltuk a hegység északi vonulatát, de emellett számtalan kiváló programból is csemegézhettek a részt vevők, miközben számukra észrevétlen módon fejlődött személyiségük és nőtt az önállóságuk.

Örök emlékek maradnak a tájegység Rákóczihoz kötődő várai, de a kőkapui bázis luxusára is nagyok szívesen emlékszünk majd vissza. A zempléni szokásoknak megfelelően ezúttal is menetrendszerűen megérkezett a záporeső, de szerencsére a csapat vidámsága ekkor sem csorbult. Kiválóan sikerült a helyismereti vetélkedő is, amit valószínűleg Mogyoróskán is emlegetni fognak egy ideig a helyi lakosok. soha rosszabb nyári tábort! 

  

A képek megtekintéséhez kattints ide.