Vándortábor

 

2017     2016     2015     2014     2013     2012     2011     2010     2009 

2008     2007    2006     2005     2004     2003     2002     1993     1992 

 

2013 ismételten egy olyan év volt, amikor mindkét vándortáborunkkal ugyanazon a tájegységen barangoltunk. A Zempléni-hegység sátor alakú hegyei alaposan próbára tették állóképességünket, de a társaság és a jó hangulat mindenkit képes átlendíteni a menetrendszerűen megérkező holtpontokon.

A bázishelyek kiválasztása kiválóan sikerült, hiszen mindegyik tökéletesen eleget tett az elvárásainknak. A nagyobbak turnusában az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, mert kellemesen hűvös volt a hőmérséklet akkor is, amikor otthon, 400 kilométerrel nyugatabbra már megérkezett a kánikula.

A legkitartóbbak akár három várat is meglátogathattak, de emlékezetes marad a nyolcadikos fiúcsapat bázisváltó 35 kilométeres túrája Kőkapu és Pusztafalu között. Ez a teljesítmény minden bizonnyal egy darabig tartani fogja a vándortáboros rekordot, miként az egy huzamban elfogyasztott 18 és fél darabos palacsintaevés is hosszasan megmarad azoknak a fejében, akik látták. Csak a hirtelen megérkezett eső miatt meghiúsult bátorságpróbát sajnáljuk, a kiválóan sikerült helyismereti vetélkedő viszont sok mindenért kárpótolt bennünket.

 

Bázishelyeink:

 

1. Mogyoróska: Napkelte vendégház

2. Kőkapu: az ifjúsági szálló épülete és rönkházak

3. Pusztafalu: Öreg Bence Turistaház gyermektábora

 

A képek megtekintéséhez kattints ide.

 

5-6. osztályosaink számára is a Zempléni-hegység volt a cél 2013-as vándortáborozás során. Egy remekül összeszokott, életvidám társasággal tértünk haza a kilenc napos együttlét után azzal a szándékkal, hogy a következő évben is szeretnénk közös és maradandó emlékekkel gazdagodni.

Túravezetőként azzal az érdekes helyzettel is szembesültünk, hogy mennyivel másabb egy turista útvonal, ha ellenkező irányban tesszük meg. Különösen igaz ez a Zemplénre, ahol a sátor alakú hegyeken valóságos hullámvasútként, változatos terepen kanyarog a kijelölt turistaút. Ami az egyik héten fel sem tűnt, azt a következő héten újdonságként fedezte fel a kíváncsi tekintet.

Az időjárás tekintetében hozta magát a tájegység, hiszen meglehetősen komoly szélsőségek között mozgott a klíma. A kánikulától a jelentős mennyiségű esőig mindenben volt részünk, de olyankor nem igazán törődik a körülményekkel senki sem, amikor olyanokkal lehet együtt, akikkel szívesen tölti el az idejét. Örömmel láttuk, hogy a táborozó diákok között is meghonosodni látszik ugyanez a szemlélet. Minimális nyafogás és a körülményekhez való maximális alkalmazkodás jellemezte őket, büszkék voltunk rájuk, amikor ezeket a pozitív tulajdonságokat a kívülállók is felemlegették.

 

 

Bázishelyeink:

 

1. Kőkapu: az ifjúsági szálló épülete és rönkházak

2. Pusztafalu: Öreg Bence Turistaház gyermektábora

3. Mogyoróska: Napkelte vendégház

 

A képek megtekintéséhez kattints ide.