Vándortábor

  

 

2017     2016     2015     2014     2013     2012     2011     2010     2009 

2008     2007    2006     2005     2004     2003     2002     1993     1992 

 

2002 nyarának Aggtelek környékére szervezett vándortábora nagy érdeklődést és rendkívüli meleget hozott. 37 fős társasággal indultunk el egy olyan útvonalon, amelynek csak egy bázishelye, Szögliget volt ismerős régebbről. Ez a szálláshely viszont saját megfogalmazásunk szerint bent van a „top five”-ban, hiszen csupa olyan jellemzőkkel bír, amit elvárunk egy jó táborhelytől: elzárt, csendes környezet, hűvös szobák, főzési lehetőség jól felszerelt konyhával, kiépített vizesblokk, közös étkezési lehetőség egy udvari csűrben. A Rakacai víztározónál is szép napokat töltöttünk, bár nem igazán a fürdés maradt emlékezetes számunkra: a vízállás alacsony, maga a mesterséges tó pedig meglehetősen elhanyagolt, koszos, kiépítetlen. Szálláshelyünk viszont egy régi kastélyszerű épületben volt, és a bográcsos főzéseink is kitűnően sikerültek. Aggtelek a barlang miatt mindig eszünkbe fog jutni, a helyi iskolában viszont nem voltak hozzánk túl segítőkészek: nem kaptunk több helyiséget, hiába is kértük. Felsőtelekes viszont a másik véglet: a faluban szinte agyon szerettek bennünket a helyiek, örömmel gondolunk vissza rájuk. Összességében több mint 100 kilométert gyalogoltunk, de a forróság miatt mindig megváltásként vártuk a falusi kutakat.

Bázishelyeink:

$11.    Rakacai víztározó: régi kastély, illetve sátor

$12.    Szögliget: tornácos parasztház

$13.    Aggtelek: iskolai tantermek

$14.    Felsőtelekes: iskolai tornaterem

 

A képek megtekintéséhez kattints ide.

A 2002-es év másik vándortáborával kalandozást tettünk a Felvidékre. Nyolc év után ismét a Krasznahorka útvonalat választottuk, amely Szlovákia kelti, délkeleti tájain vonul végig. A környéket jórészt magyarok lakják, akik bár kevésbé jól élnek, mint mi, mégis kedvesek, segítőkészek és magyarabbak a magyaroknál. Csodálatos, örök emlékű túrákat, kirándulásokat tettünk a Szlovák Karszthegységben. A Szádellői-völgy vagy az Áji-vízesés megállja a helyét bármilyen összevetésben. A Szlovák Paradicsom vadregényes kalandtúrája a Hernád-szurdokban, vagy a Volovec-hegység 1300 méter körüli festői csúcsai pedig kiemelkedő szépségűek még a mi világlátott szemeink számára is. A tornai és a krasznahorkai vár, a betléri kastély vagy a gombaszögi cseppkőbarlang már csak hab az amúgy is kitűnőre sikeredett tortán. 100 kilométer körüli gyalogtúra, emlékezetes látnivalók garmadája, szabad ég alatti alvások, összeszokott, vidám, szép énekhangú társaság jellemezte a tábort. Tervezett programjainkat maradéktalanul megvalósíthattuk, jó kedvűek, energikusak voltunk, így aztán összességében elmondható, hogy minden idők egyik legjobban sikerült vándortáborát hagytuk magunk mögött.

Bázishelyeink:

$11.  Szádudvarnoki: óvoda, illetve parasztház

$12.  Krasznahorka: faházak a kempingben

$13.  Betlér: faházak a kempingben

$14.  Gombaszög: faház, illetve kőépület

 

A képek megtekintéséhez kattints ide.