Vándortáborok

A vándortábor képei – 2020

A vándortábor képei – 2019

Iskolánkban a vándortáborozás intézménye 38 éves múltra tekint vissza, s mára tanulóink számára a szünidő legkedveltebb tevékenysége lett. Korunk számítógép, mobiltelefon és televízió mellett nevelkedett generációja a vándortáborok igazi vonzerejét olcsóságuk mellett a természethez való közelségében látja. Minden tábori program és tevékenység a szabadban, jórészt a hegyekben, erdei környezetben zajlik, amely valódi szabadságérzetet nyújt mindenkinek, aki belekóstol. Ráadásul egy-egy tájegység alapos, mindenre kiterjedő feltérképezésének nincs jobb módja annál, mint amit egy vándortábor nyújtani tud: gyalogos barangolás hegyen-völgyön, erdőn-mezőn keresztül.

Iskolánk 100 éves fennállása során a kezdetektől támogatta és szervezte diákjai szabadidős tevékenységét, így a nyári programjait is. 1983-ig kell visszalapozni a naptárban, hogy rábukkanjunk arra az időpontra, amikor gárdonyis tanulók először utaztak vándortáborba. Azóta minden nyárra jutott ilyen jellegű tábor, a megnövekedett igények miatt az utóbbi időben nyaranta kettő is. Vándortáboraink gyalogtúráival egy szál hátizsákkal felszerelkezve bebarangoljuk Magyarország nevezetes tájait, közben megismerkedünk helyi érdekességekkel, szokásokkal. Ellátásunkat önállóan szervezzük, bográcsban készítjük el ételeinket, és magunk tervezzük meg programjainkat. Az évek során turnusainkkal bejártuk már a Bakonyt, a Mátrát, a Bükköt, a Mecseket, a Börzsönyt, Aggtelek környékét, a Zempléni-hegységet, az Őrséget, a Balaton-felvidéket és a Kőszegi-hegységet, de nem egy alkalommal eljutottunk már Szlovákiába is, ahol Krasznahorka régiójában a felvidéki magyar terepülések nevezetességeivel ismerkedtünk meg.

A vándortábor jellegzetessége, hogy elhelyezésünk nem korlátozódik egyetlen helyszínre, emiatt legalább egy alkalommal biztos, hogy bázishelyet váltunk. Ekkor a kb. 10 kg tömegű hátizsákunkkal felpakolva mintegy 15 kilométert gyalogolunk jelzett erdei turista utakon, dacolva a domborzati viszonyokkal és az esetleges kellemetlen időjárási körülményekkel. Szakadó esőben vagy tűző napon ugyanúgy útra kelünk, mint igazi túrázó időben. A jó társaság, az elmélyült beszélgetések azonban feledtetik a nehézségeket, a leghosszabb távolság is hamar tovatűnik.

Legrutinosabb táborozóink természetesen a mindenkori végzős évfolyamból kerülnek ki. Az ő tapasztalataikra, segítségükre nagy mértékben számítunk az „újoncok betanításakor”. Egy efféle táborozás ugyanis rengeteg újdonságot tartalmaz a kezdő vándoros számára: hogyan pakoljunk a hátizsákba, hogyan rakjunk tüzet, hogyan tájékozódjunk a térképről stb.

Tanulóink a táborok zárásaként jelvényt kapnak a sikeresen teljesített kilométerekért. Minden évben készítünk fényképes tablót is, az iskola folyosóinak falán egész sorozat található a nyári élményeket felidéző képekből.

A Gárdonyi-iskola hosszú évek alatt megrendezett vándortáboraival a mai napig közel 2000 diák kóborolta be az ország valamelyik szép vidékét, megismerve a helyi nevezetességeket, érdekes embereket, elsajátítva az önálló életvezetés alapjait. Közvetve 4000 szülő és 2000 testvér is részesévé vált programjainknak, hiszen az előkészületekben ők is aktívan közreműködtek. Eljöttek ráhangoló próbatúráinkra, lelkesen hallgatták végig táborértékelő beszámolóinkat. Számtalan családot ismerünk, amely vándortáboraink hatására vált rendszeres természetjáróvá, vagy a nomád túrák barátjává.

Vándortábor: Börzsöny, Mátra (2021)

Bár az idei nyár változatlanul a koronavírus árnyékában zajlott, a vándortáborok szempontjából mégis minden idők eddigi legnépszerűbb eseménye volt. Három turnusban 126 fő barangolt velünk a Börzsöny, illetve a Mátra vadregényes erdeiben, miközben csapatunkkal komoly távolságokat küzdöttünk le. Folytatva az utóbbi évek hagyományait, ezúttal is mindegyik turnusunk részt vevői számára az volt az elsődleges feladat, hogy megmásszuk a tájegység 20 legmagasabbra emelkedő hegycsúcsát. A tábort szervező pedagógusok az előzetes útvonalbejárások alkalmával betűket festettek fel a felkeresendő magaslatok szikláira, amelyeket túralapjaikra másolva, majd összeolvasva a táborozók az útvonalra jellemző mondatot rakhattak össze. A gyerekek nagy örömmel igyekeztek megfelelni a kihívásnak, és a törvényszerűen megjelenő holtpontok ellenére végül sikerrel jártak. Mobiltelefonos alkalmazásaink segítségével könnyen tájékozódtunk, miközben számos kilátópontot érintettünk, ahonnan csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. Szerencsére ezúttal hagyományos programjaink is megvalósulhattak: jól sikerült akadályversenyeket és éjszakai túrákat rendeztünk, de emlékezetesek lesznek a számháborúk és a rókavadászatok is, amelyek alapvető részei a gárdonyis vándortáboroknak. Diákjaink szokás szerint remekül vizsgáztak, a 60 főnyi első táborozó kiválóan vette az akadályokat, kisebb nagyobb nehézségek után mindenki beilleszkedett a csapatba. A szálláskörülményeink kitűnőek, az étkezéseink ízletesek voltak, szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, így kilenc napos kikapcsolódásunk után minden bizonnyal csupa pozitív élménnyel megpakolva tértünk haza.

Vándortábor: Bükk hegység (2020)

Két bázishelyen, egy Felsőtárkányban található ifjúsági tábor faházaiban és a Bükk-fennsík közelében található Bánkút turistaházában töltöttünk 3, illetve 4 éjszakát. Táborozásunkra rendhagyó körülmények között, a koronavírus árnyékában került sor. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk az iskola leghosszabb hagyományokkal rendelkező programjáról, mert a tavasz három hónapos online oktatási időszakában tiltott volt a közösségi tevékenységek szervezése. Szerencsére az iskolák számára az utolsó pillanatban mégis engedélyezték a táborok megtartását, így egyik napról a másikra személyes találkozás nélkül is újra terveztünk mindent, és rendhagyó módon bár, de biztosítani tudtuk diákjaik részvételét. A jelentkezéseket három óra elteltével lezártuk, mert ennyi idő alatt betelt a létszám. Csoportunk a megszokottnál népesebb és vegyes korosztályú volt, az időtartam pedig rövidebb, mint az előző években, mégis felejthetetlen napokat töltöttünk a Bükkben.

Programjainkban is akadt némi változás, mivel annak érdekében, hogy minél kevesebb emberrel találkozzunk, a helyismereti vetélkedőt elhagytuk. Akadályversenyt, számháborút, tájékozódási próbát és bátorságpróbát viszont tartottunk, kivétel nélkül nagy sikerrel. Meghatározó tevékenységünk viszont most már menetrendszerűen a tájegység 20 legmagasabb hegycsúcsának meghódítása volt. A Bükk esetében ez 900 méteres magasság fölé törő csúcsokat jelent, amelyekre túráink során a gyerekekkel egytől egyig felkapaszkodtunk, segítségként egy mobil telefonos alkalmazást igénybe véve. A diákok a fellelt csúcsokon bélyegző lenyomatokat készítettek túralapjaikra, amelyeket a 20. igazolás begyűjtése után elküldtünk a túramozgalom kiíróinak. A tanév elején minden sikeres teljesítőnk egyedi kitűzőt kapott, amelyet büszkén viselve évek múlva is emlékezhetnek nem mindennapi teljesítményükre.
Tanulóink jelentős része kezdő vándortáborozóként jött velünk, de a kezdeti nehézségek után mindenki felvette a ritmust. Képesek voltak elviselni mind a túrázás monotonitását, mind a nem egyszer emberpróbáló kaptatók leküzdését is. Érdekes módon a kisebbek jóval nagyobb energiákat mozgósítanak, mint a nagyok, náluk a kemény túrák ellenére is mindig jutott erő a számháborúzásra és a labdajátékokra is.

Időpont: 2020. június 20-26. (7 nap); Létszám: 53 diák, 5 pedagógus és 1 segítő; Korosztály: 5-8. osztályosok kiegészülve néhány 9-10. évfolyamos volt gárdonyis diákkal.

Turner László táborvezető